недеља, 1. децембар 2019.

Akik büszkék az osztályukra

Nagyon szeretik a képzőművészeti órát a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola IV3. osztályos diákjai. Az órákon készült munkákkal szinte telerakták az osztály falait, de emellett csodálatos virág- és régiséggyűjteményük is van.
Matarugin Elvira tanítónő elmondta, szinte az első osztálytól megvigyázzák a gyerekek rajzait, kollázsmunkáit, és ezekkel díszítik az osztály falait. Így mindenki örömmel dolgozik, hiszen a gyerekek tudják, hogy a szülőkön kívül a többi diák is megcsodálhatja az alkotásokat: − A gyerekek nagyon ügyesek és kreatívak. Jelenleg éppen grafitceruzával rajzolunk, és az egyik házi olvasmány, Fekete István Vuk című ifjúsági regényéhez készítünk illusztrációkat. A képzőművészeti órákon szinte mindig az aktuális tananyaggal kapcsolatos munkákat készítjük el, de vannak az évszakhoz, divathoz kapcsolódó vagy az épp aktuális gyümölcsökről készült rajzok, csendélet-festmények is. Második osztályban elkezdtük a régi, a háztartásban használatos eszközök gyűjtését is, és mára már több minden összejött. Így például petróleumlámpa, mák- és diódaráló, falitányérok és házi áldások stb. Ugyancsak első osztálytól gyűjtjük a különböző cserepes virágokat, az ügyeletes diákok pedig folyamatosan ápolják és locsolják őket. Egyik tanuló nagymamájától idén ősszel nagyméretű virágokat is kaptuk, aminek ugyancsak örülünk, hiszen ezek még szebbé tették osztályunkat. Elmondta még, hogy több más hasznos tanács, közmondás, de a jeles napokról szóló emlékeztetők is kifüggesztésre kerültek. Pl: Takarékoskodj a vízzel, Moss kezet!, A tisztaság fél egészség stb. Ugyancsak összegyűjtötték azokat a fogalmakat, amelyeket az illedelmes viselkedéshez kapcsolódnak. Ilyenek például: köszönöm, tessék, szívesen, bocsánat, elnézést, ne haragudj.
A képzőművészeti órán elkészült munkákkal kapcsolatban az osztály egyik diákja, Gál Sarolta elmondta, szövetből egészen különös kollázsmunkák készültek, amivel a korszerű divatot szerették volna bemutatni: − A nenámtól kaptunk bútorszövetet, amit különböző módon kiszabtunk és ráragasztottuk a papírlapra. Utólag pedig rajzoltunk hozzá figurát, tehát mi voltunk a divattervezők. Ezen kívül rajzoltunk még pirája halakat is, úgy, hogy a lapot középen meghajtottuk, így amikor szétnyitjuk, látszik a szájuk a nagy fogakkal. Ezen az órán pedig az utolsó házi olvasmányunkhoz készítünk illusztrációt, ami tényleg nem nehéz, viszont nagyon érdekes, mert még soha nem csináltunk ilyesmit.