Vannak olyan napok az
iskolánkban, mikor izgalommal, fokozott kíváncsisággal indul a nap. Jó ilyenkor
kiszabadulni a tanterem és a tanóra kereteiből, és várni az újat, a “mást”.
Ilyen esemény verte fel a port szeptember 16-án, mikor egy mezítlábas, zászlós
ember állt elénk a tornaterem rögtönzött “pódiumán”.
Látszott rajta, hogy messziről
jött, de mégis olyan lendületet hozott magával, hogy mindenki tágra nyílt szemmel figyelte őt az ünnepélyes
csendben. Beszélt Radnóti Miklósról, munkatáborokról, szöges kerítésekről és
még szerelemről is, ami nem igazán illett az éhezés, a kényszermenetelés, a halál témakörébe, de
mégis ott volt. Mindez már elgondolkodtató volt, és kicsit vigasztaló is, hogy
mi nem ilyen világban élünk.
Aztán azt is hallottuk aznap,
hogy a mezítlábas ember gyalogol. Bakancsa talpa már egy ujjnyit kopott. Szóval
sokat gyalogol.
A neve Tóth Péter Lóránt. Borból
jött hozzánk Szenttamásra, gyalog. Jólesik
talpának a tornaterem hűs padlója. A hosszú út fájdalmát már érzi, ezért
mezítlábas.
Miért vállal egy ember önként ekkora feladatot magára?
Pétert ismerjük már, többször
ellátogatott iskolánkba. Versvándornak nevezi magát, hisz verseket mond
előadásai során, így emlékezik meg azokról a magyar emberekről, kikre örökké
emlékeznünk kell: József Attiláról, az 1956-os forradalom hőseiről, Radnóti
Miklósról. Péter különleges tehetségével, mély érzékenységével, lélekből szóló
szavaival, baráti közeledésével felejthetetlenné teszi számunkra ezeket az
embereket.
Zászlóján most Radnótit látjuk,
akit zsidó származása miatt hurcoltak el a bori munkatáborba, majd innen
hajtották őket vissza Magyarországra. Abdánál agyonlőtték a kiéhezett, elfáradt
költőt.
Borból Abdáig kb. 800 kilométer
húzódik. A zászlón szögesdrót jelzi az út kanyarulatait és megállóit.
Szenttamás is megálló volt. Radnóti és társai az akkori téglagyárban töltöttek
egy estét. Ezért szeptember 16-án megemlékeztünk iskolánkban a költőről.
Tanulóink kis műsorral készültek: szóltak Radnóti bánatáról, anyjának és
ikertestvérének haláláról, Fanni iránt érzett szerelméről és természetesen
szomorú haláláról is. És köszöntöttük a versvándort is, Pétert, ill. barátját,
Hajvert Ákost is, akik minket
választottak Péter
zarándokútjának egyik állomásául.
Aztán útra keltünk mi is.
Elkísértük vendégeinket a téglagyárig.
Az út során volt, aki cipelte Péter nehéz táskáját. A zászlót pedig kezünkben
tartva hirdettük, hogy erre járt Radnóti is. Megosztottuk a terheket.
Közösséget vállaltunk. Motivációt kaptunk és adtunk: olyan diákjaink is voltak,
kik eldöntötték azon a délelőttön, hogy egyszer ők is hasonló útra kelnek.
Abda messze van Szenttamástól.
Péternek , mikor Cservenka felé vette az irányt, szerencsés utat és kitartást
kívántunk.
Kitartás. Gondoljunk bele, mennyire
szükségünk van erre: a kitartásra. Milyen gyakran elfáradunk, milyen könnyen
feladunk valamit, hányszor bele sem kezdünk, mert nehéznek bizonyul.
Példamutató kitartás.
Mindenkinek.
( Az ünnepi műsorban részt
vettek: Bakos Dorina, Balzam Boglárka, Móró Lilla, Marcsók Dejan, Hornyik
Emanuell, Salamon Lilla, Balázs Evelin, Bergel Zsófia, Juhász Lea, Pásztor
Emanuella és Füstös Nikoletta)